Fuerteventura - a fények szigete

Egyszerű tájkép

Többen kérdezték, hogy hová érdemes menni a tél közepén Spanyolországban, ha az ember esetleg egy kis melegre vágyik... Ezért jegyezném be a Kanári-szigetek egyik kevésbé ismert szigetét, ami fantasztikusan jó időjárásával, változatos tájaival, hihetetlen fényeivel is színeivel, és nem utolsósorban kedves és közvetlen lakóival, nekünk ez egyik legjobb választás volt  egy kis télfelejtőre...

Fuerteventura a majo őslakosok birodalma volt (akik nagy valószínűséggel eredetileg berberek voltak), amíg 1404-ben a Kastíliai Királyság hódoltsága nem lett. Eredeti neve Erbani volt, ami a szigetet egykor átszelő falra utalt, ami Jandía és Maxorata elég rossz viszonyban álló két királyságát választotta szét. A spanyol hódítók sokkal praktikusabb nevet adtak neki: Fuerteventura, ami erős szelet jelent, azt hiszem nem kell magyaráznom miért. Mindenesetre, minket a sziget fényei és színei vettek le a lábunkról, amik olyan gyorsan változnak és olyan sokfélék, hogy könnyű elveszíteni a valóságérzetünket...

A sziget Jandia félszigete a legismertebb, ami  a tipikus mediterrán tömegturizmus birodalma  a szokásos bevásárlóközpontokkal, golf pályákkal és zsúfolt strandokkal. Turistairodákkal általában ide lehet eljutni a legkönnyebben. Ennek ismeretében, innen jó messzire, a sziget északi részén foglaltunk le egy falusi szállást La Olíva-ban, egy régi XVII. századi paplakban. Szerencsére nem csalódtunk, és ha falusi turizmust akartunk élvezni, akkor azt tényleg meg is kaptuk. Több száz éves ház, ódon faajtók és ablakok, kúszó mászó kaktuszok a kertben. A hálószobában nincs ablak, csak kertre nyíró nehéz ringlis faajtó, ami annyira régi és idő járta, hogy biztos voltam benne, hogy reggelenként ugyanúgy áramlik be rajta a fény mint a XVII.században... Ráadásul, egy nap, egy kisebb német turistacsoport nézett be rajta, helyi múzeumnak nézve egyszerű lakosztályunkat... Egyértelmű, hogy a régi tulajdonosok elsősorban a naptól menekültek haza, hűvös menedéket találva a vastag falak között.  

A faluban nagyon érdekes történelmi épületek és múzeumok vannak, emlékeztetve minket a gyarmatosításra („La Casa de los Coroneles”),  és  a jelentős mezőgazdaságra, amit a tevékkel szántó parasztok képei is bizonyítanak a mezőgazdasági múzeumban („La casa de la Cilla”).  A falu kihagyhatatlan szociális és információs központja a helyi cukrászda-pékség, ahol nemcsak útbaigazítást kaphatunk, de a legjobb „las truchas”-okat is, ami egy édesburgonyával töltött, helyi fánkszerűség.

Persze az igazi főnyeremény a tulajdonos, Pedro megismerése volt, aki a falu egyik hagyományőrzője és „néprajzosa” is egyben. Tőle tudtunk meg mindent a régi életről, szokásokról és a legérdekesebb helyekről.

La Olíva a távolból

A sziget "Szaharájába" még első nap elkocsikázunk. Dunas de Corrallejo, a sziget elsivatagosodott része a tenger mellett: türkizkék ég, hófehér felhők,  nem létező sárgák és narancsok és homok. Nagyon sok homok. Igazi, megfoghatatlan szabadságérzés szállja meg az embert, ami arra ösztönöz, hogy mezítláb a homokdűnékbe vessük magunkat részben vagy egészen. Ha nagyon homokosak lennénk, akkor pedig a sivatag szélén ott a tenger. Leírhatatlan luxus.

Sivatagi színek

Pedro tanácsára elkocsikáztunk Tefia falujába, ami tulajdonképpen egy helyi élettel teli skanzen, ugyanis a kormány a munkanélküliséget azzal támogatja, hogy a múzeumban ad munkát mindenkinek, akik ismerik a régi kézművességeket. Ebből aztán az következik, hogy mindenkivel órákig lehet beszélni a mesterségéről és a skanzenről, ami igazi falu volt néhány évtizeddel ezelőtt, és többen is ott töltötték gyerekkorukat. Magyar szemmel nézve, döbbenetes, hogy milyen nehéz volt itt régen az élet, ahol a napi vízszükséglet megszerzése is sikernek számított.

Tefia, mint Betlehem...

Tindaya, a sziget szent hegye volt, ahol áldozatokat mutattak be és csillagászati időjárási megfigyeléseket folytattak. Az egyik legjobb hely arra, hogy belássuk a szigetet, több ezer éves podomorfokat nézegessünk, és egy új lokálpatriótát ismerjünk meg, Jesus személyében. Ugyanis a hegy megmászásához  hivatalos engedély kell, (amit Puerto El Rosario-ban tudunk beszerezni a környezetvédelmi kirendeltségen) és csak hivatalos személlyel nézhetjük meg, aki ebben az esetben Jesus, a helyi erdész, aki gyerekkorában ezen a hegyen bújócskázott és úgy egyébként mindent tud a szigetről. A szigorúság  fő oka, hogy a hegy egy speciális nagy elleneállású kőből van, ami még ráadásul az őslakosoktól származó misztikus lábfej alakú szimbólumokkal van megfestve több száz helyen (podomorfok). Ez a két dolog pedig elégséges oknak bizonyult ahhoz, hogy divat legyen lekanyarítani egy darabot a a hegyből, stílusosan a konyha vagy a gang díszítésére... Egyébként aki erra jár, tényleg ne hagyja ki, mert hamarosan kibányásszák a hegy rendkívül értékes kövét, és dizájnos liftes-parkolós látogatóközpont lesz belőle.

Tindaya

Ajuyba véletlenül jutunk el Pajara-ból a tengert keresve. Ez egy kis öböl, ahol óriási erővel és nagyságban törnek meg a hullámok. Ennek köszönhetően, lenyűgöző barlangokat formált a víz a part melletti sziklákba. Amolyan élő dicsérete ez a természetnek, néhány egyszerű falusi tengerparti házikóval és kocsmával. Itt nem mindig lehet locspocsizni a vízben, ez inkább olyan rácsodálkozós, tenger döreje hely.

Naplemente Ajuy-ban

Ha el kellene képzelnem a mennyországot, az biztosan úgy nézne ki mint Cofete. Hosszú 800 méteres hegylánc, a homokos tengerpart és a tenger érintetlen találkozása. Nem hittem volna, hogy Európa felségterületén még vannak ilyen tengerparti helyek. Igaz, hogy csak  a turistaparadicsom mögött húzódó hegyek másik oldalán van, de mivel ide csak kavicsos földút vezet, elsősorban a rázkódást és kanyargós lassú utat bevállaló turisták élvezhetik ezt a gyönyört. Pontosabban, még valaki élvezhette ezt a látványt. Gusztáv Winter német mérnök, (a britek szerint náci kém), aki nemcsak Jandia félszigetét bérelte Franco-tól a második világháború alatt, de ide építtette a villáját is a háború végén. A ház, amit csak helikopterrel lehet megközelíteni és magányos várkastélyként terül el a tengerparton, a mai napig sok titkot őriz. A helyiek szerint itt operáltatták át magukat a volt náci vezetők, mielőtt Dél Amerikába menekültek volna...

Cofete, a földi paradicsom

Egyébként csak a szigeten való autókázás is élmény önmagában, a rendkívül változatos táj miatt. Még sok falu és hely van amit menet közben fedez fel az ember és megéri a látogatást: Betancúria, Pajaro, Las Salinas stb., de maradjon még felfedezni való másoknak is.:-)

Pillantás az útról

Gasztronómia

Mindenütt nagyon finom friss házias ételek vannak, még ha egy kis falu kocsmájában nincs is olyan nagy választék. Ajánlatos szeretni a kecskehúst, ha csak beesünk ide-oda az út mellett...  Friss kecskesajtot enni kötelező, amit a legtöbb faluban a kitáblázott helyeken tudunk venni. A hagyományos liszt a gofió, ami pirított gabonafélékből készített liszt, és mindig feltűnik a bárok menüjén. Talán a sziget legismertebb étele a “papas arrugadas”, ami helyi apróbb krumpliból készül, nagyon sós vízben főzik, és vagy főételhez adják, vagy az úgyszintén híres, helyi szószokkal, a különböző  “mojo”-kal tálalják. Nagyon finom és abbahagyhatatlan. 


Az emberek annyira kedvesek és segítőkészek, hogyha bírjuk egy kicsit is a nyelvet, (amit nagyon értékelnek, ha próbálkozunk), bármilyen nekünk furcsa ételről, gyümölcsről, zöldségről vagy kétéltűről felvilágosítást adnak. Én így lettem a néhány nap alatt khaki és papaya függő... Ezek dél amerikai gyümölcsök, de mivel Pedro szerint Venezuelát, Chilét és Kubát helyiek alapították, nyugodtan tekinthetjük őket helyi gyümölcsöknek is…


Közlekedés
Ha valaki ilyen felfedezősebb autós nyaralást szeretne, fontos hogy az autót még utazás előtt foglalja le, mert úgy tűnt, hogy akik érkezés után próbálkoztak, nem mindig jártak sikerrel.  A motorkerékpár is elég divatos a szigeten, de jóval drágább bérelni mint egy kis családi autót. Sokan választják a sziget körbe gyaloglását, ami nagyon változatos és látványos, de az alacsony népsűrűség miatt, jobb előre eltervezni a lehetséges opciókat.


Szociális élet
Sokféle érdekes embert ismerhetünk a világ minden részéről egy-egy helyi vendéglátóipari egységben időzve, akik között mindig akadnak pincérnek vagy bártulajdonosnak álcázott szörfösök.  Ugyanakkor, ha helyiekkel akarunk csevegni, bárhol megtehetjük, ahol azonnal kiderül hogy mindenki mindenkinek a rokona és ismerőse. A falusi turizmust élvezve, házigazdánk nevét említve La Olíva környékén, gyorsan kiemelkedtünk a turisták szürke tömegéből, és az utazás végére már teljesen tisztában voltunk a család demográfiai kiterjedésével a szigeten. A helyiek nagyon büszkék kultúrájukra és szokásaikra, amiről mindig szívesen beszélnek, és egytől egyig a világ legjobb helyének tartják Fuerteventurát. És hát igaz, ami igaz, tényleg nem mondhatjuk hogy beképzeltek lennének...